Kondor Tünde

Nyomtatás

Okleveles BODYART® BASIC, BODYART® FLOW I, STOTT PILATES® oktató

Tundi allo kep

Teljesen váratlanul találkoztam a BODYART®-al 2019 elején. Egy elég stresszes időszakon voltam éppen túl a munkám miatt és szerettem volna sportolni, kikapcsolódni. Kerestem a helyem.

Az első BODYART® dinamikus csoportos óra után, amin részt vettem, elhatároztam magamban, hogy többet nem megyek vissza.

Néztem a mellettem tornázó vendégek összehangolt mozgását, és bevallom, irigykedtem rájuk, hogy végig tudják csinálni a gyakorlatokat.

Láttam rajtuk, mennyire élvezik ezt a mozgásformát. Első alkalommal nekem ez nem ment. De valami visszahívott engem a következő órára is.

És a következőre is. Volt valami ebben a mozgásformában, ami rabul ejtett. Az energia, amit megélhetünk általa. A mosolygós, jókedvű vendégek.

A jó zene. A test újraéledése és energiával való feltöltődése – bármilyen fáradtnak, elnyűttnek vagy feszesnek érezzük magunkat előtte. 

Az ezt követő fél évben minden lehetőséget megragadtam rá, hogy BODYART® órára járhassak.

Szerettem volna egyre mélyebben megismerni a gyakorlatokat, a kivitelezés módját. Belülről hajtott a tűz.

Aztán egyszer csak szembe jött velem egy hirdetés: BODYART® oktató tanfolyamra lehet jelentkezni.

Egy pillanat elég volt, hogy eldöntsem: ott a helyem. Nem tudtam, mire számíthatok, csak annyit éreztem legbelül, hogy EZ AZ ÉN UTAM. Mennem kell.

Fél év múlva hivatalos BODYART® oktató lettem. Tanáromnak, Rakotomalala Myriamnak köszönhetem a legtöbbet tanulmányaim terén.

Rendkívül precízen és lelkiismeretesen adta át tudása legjavát, én pedig tam minden szavát. Később is sokat segített a fejlődésemben.

A BODYART® BASIC képzés után elvégeztem a BODYART® FLOW I képzést is. Azóta is folyamatosan képzem magam, számomra élmény minden perc amit a BODYART®-tal tölthetek. 

2020-ban elvégeztem a STOTT PILATES® tanfolyamot (szőnyeg és kiseszköz modul I). Pilates tudásom segítségével még jobban oda tudok figyelni vendégeimre a gyakorlatok minőségi kivitelezésében. 

Tudom, hogy ez az én utam. Nem tudom, hova tart, de azt tudom, hogy amíg minden pillanatát élvezem, addig jó helyen vagyok. Ezt az érzést szeretném átadni a mozgáson keresztül minden vendégemnek.

Várok mindenkit (kortól és nemtől függetlenül) szeretettel óráimon.