Cséve Dorottya

Nyomtatás

Okleveles kismama jóga oktató


CséveDorci profil

Kislány korom óta érdekel a jóga különleges világa, annak idején Anyukámat kísértem el hatha órákra, ahol gyermeki kíváncsisággal figyeltem az oktató hajlékonyságát, tudatosságát és ezt az egész különlegesen nyugodt légkört. Aztán felnőttként találkoztam a Vinyasza Flow stílussal, ami számomra azonnal szerelem lett. A könnyed áramlás és a tudatos odafigyelés egyensúlya a testemben és a lelkemben is új lehetőségeket nyitott meg.

Balin töltött látogatásom alkalmával, egy trikonászana gyakorlása közben fogalmazódott meg bennem a visszavonhatatlan szándék: szeretnék jógaoktató lenni.

2017-ben végeztem el Varga Juditnál a 200 órás Vinyasza Flow oktatóképzést, 2020-ban Csíki Mariann és Kuti Judit vezetésével a Babajóga mozgásfejlesztéssel oktatóképzést, majd Csíki Mariann és Varga Judit Kismama jóga flow oktatóképzését. Ezek a tanfolyamok számomra mind önismereti, mind szakmai szempontból életreszóló élmények lettek. 

Várandós nőként csodálatos lehetőségnek tartom, hogy mindezt a tudást megosszam más kismamákkal is, ezzel is támogatva a mindannyiunkban élő női erőt és építve a női közösséget, ami ebben az áldott állapotban egyre nagyobb segítségünkre lehet.

Mélyen hiszem, hogy a mozgás a kulcsa kiegyensúlyozottságunknak és gyermekeink egészséges fejlődésének, amit érdemes már a pocakban elkezdeni. :) 

Ha szívesen gyakorolnád a jógát kismamaként is, vagy most próbálnád ki először ezt a mozgásformát és betöltötted a várandósságod 14. hetét, akkor szeretettel várlak szerda 17:30tól 19:00-ig. A gyakorlatok során átmozgatjuk a tested, kifejezetten kismamáknak szánt gyakorlatokkal, mely jótékonyan hat a hormonális folyamatokra is, eközben a babád reflexei és idegrendszere is fejlődik, és a közös jógázás támogatja kettőtök szeretetteli kapcsolódását is. 

 

AKTUALITÁSOK

NYITÁS MÁJUS 10.-TŐL

Kedves Barátaink,

Örömmel értesítünk Titeket, hogy 2021. május 10.-től az Ajna ismét megnyitja kapuit - az órarend fokozatosan fog visszaállni az eredeti ütembe. Figyeljétek az oldalt, folyamatosan lesznek feltöltve az órarendbe a visszatérő foglalkozások. A személyes órák visszatérése mellett továbbra is elérhetőek lesznek online foglalkozások.

A személyes foglalkozások feltételei a következők:

- védettségi igazolvány / oltási papír felmutatásával vehetsz részt személyesen az órákon

- viselj maszkot a stúdió közös helyiségeiben (regisztráció, öltöző, stb.)

- az órán természetesen nem kell maszkot viselni

- csak akkor gyere el az adott órára ha egészséges vagy

- ha van saját matracod kérjük, hogy hozd magaddal

- az órákon tartsd a 1,5 méteres távolságot gyakorlótársaidtól

- érkezés után moss kezet/használd a kihelyezett kézfertőtlenítőket

 Szeretnénk megköszönni Nektek az elmúlt hat hónap támogatását - hogy kitartottak, velünk maradtatok, példaértékűen gyakoroltatok a nehéz időszak ellenére is.

Hamarosan találkozunk!


 

ONLINE órák - hogyan tudsz csatlakozni?

Oktatók: Havas Edina, Süle Adrienn

Bővebben...