A jóganidra (jógaalvás) egy vezetett relaxáció, melynek során az oktató vezeti végig tanítványait egy belső úton.
Minden manapság ismert és használatos relaxációs módszer merített ebből a technikából, hiszen eredete több ezer évre nyúlik vissza.
A jóganidra segítségével otthonra találhatunk saját testünkben, megtanulhatjuk izmaink feszességét oldani, fáradtságunkat enyhíteni, belső békénket feltalálni úgy, hogy közben önmagunk oktatójává, vezetőjévé válunk.
A jóga azt az állapotot nevezi relaxáltnak, mikor megvalósul a teljes testi, mentális és érzelmi oldódás és ellazulás.
EZ A TECHNIKA ELÉRHETŐ ÉS HASZNOSÍTHATÓ AZOK SZÁMÁRA IS, AKIK NEM JÓGÁZNAK.
Segítségével megtanulhatjuk a kontrollált módosult tudatállapot elérését.
A teljes fizikai-szellemi-érzelmi ellazulás megteremti a módosult (hétköznapitól eltérő) tudatállapotot, ugyanakkor a folyamatot irányításunk alatt tartva, kontrolláljuk is egyben.
A keleti ember számára természetes a mentálhigiéné ilyen típusú gyakorlása, ezzel szemben a nyugati embernek sokszor szokatlan, veszélyesnek tűnő kaland.
Félünk alámerülni önmagunk mélységeibe, félünk érzéseinket megélni, megmutatni.
Kultúránk és szocializációnk szinte determinál arra, hogy létezésünk minden aspektusát a bal agyféltekei működésre, a racionalitásra, a mindennapi életben való megfelelésre korlátozzuk.
Harmónia akkor költözik az életünkbe, hogyha egyrészt igyekszünk megfelelni a kívülről támasztott elvárásoknak, másrészt merjük beteljesíteni önmagunk legbelső igényeit is.
A jóga szellemisége egyensúlyra törekszik. Olyan fizikai, lelki egyensúly megteremtésére, melynek nagy hasznát vehetjük életünk minden pillanatában.
Ehhez tudatosságra van szükségünk. A fokozódó tudatosság biztos alapot teremt arra, hogy
megismerjük, elfogadjuk és harmonizáljuk saját mechanizmusainkat.
A jóganidra technikája megtanulható.
Ha elsajátítjuk ezt a technikát, nem szorulunk többé relaxációs CD-re, pszichológus segítségére, agykontrollra és számtalan divatos módszerre, mert önmagunk gyógyítóivá válhatunk.
Képesek lehetünk a napi stressz oldására, izmaink tudatos ellazítására, légzésünk harmonizálására és teljessé tételére, áramló gondolataink megzabolázására és belső erőink, hitünk és kreativitásunk kibontására.
Ehhez kínálunk segítséget.
Gerincterápiás jógaworkshop
Időpont: május 26-án szombaton 10:00-14:00-ig az AJNA teremben Oktató: Vitai Katalin |
| Bővebben... |
Kezdő/Újrakezdő hatha jóga tanfolyam - a testi és szellemi fejlődés útján
Időpontok: június 4-től július 2-ig 5 alkalommal hétfői napokon 17:30-19:00-ig az AJNA teremben Oktató: Papp Edina |
| Bővebben... |
Meditációs, Önismereti tanfolyam - a belső harmónia megteremtéséért
Időpontok: május 15-től július 3-ig 8 alkalommal keddi napokon 19:15-20:45-ig Oktató: Bakos Péter (Purusa-Sukta das) |
| Bővebben... |
Jóga alaptanfolyam - Fókuszban a Gerinc
Időpontok: május 9-től június 6-ig 5 alkalommal szerdai napokon 19:15-20:45-ig Oktató: Braxátor Zsuzsanna |
| Bővebben... |
Kezdő 4-es Tai Chi tanfolyam
Időpontok: március 28-tól május 2-ig 5 alkalommal szerdai napokon 19:15-20:45-ig az AJNA teremben Oktató: Molnár Viktor |
| Bővebben... |
Ajándékozz egészséget, egészségeset! Lepd meg szeretteidet, barátaidat jóga ajándékutalvánnyal, amely a vásárlástól számítva két hónapig felhasználható! ![]() Részletekről érdeklődj a Stúdióban! |