Stúdiónk cégeknél kihelyezett jógatanfolyamok lebonyolítását is vállalja.
Oktatóink nagy szakértelemmel több éves folyamatos oktatói gyakorlattal rendelkeznek. Az órák alatt biztosítjuk a résztvevőknek a szükséges eszközöket (jógamatracot). A jógában és a pilatesben is a következő irányelveket követjük:
· Minden helyzetben, még munka közben is alkalmazható relaxációs technikákat tanítunk
· Hangsúlyt helyezünk a gerincnyújtásra, illetve a testben lévő feszültségek oldására és a tartásjavításra, mely ülő munkát végzőknél nagyon fontos
· A gyakorlatok mindegyike könnyen elsajátítható, frissítő / energetizáló hatású, javítja a koncentráló képességet.

A foglalkozásokat úgy állítjuk össze, hogy átöltözéssel együtt beleférjenek 1 vagy igény szerint 1,5 órába, és 5-15 alkalom alatt mindenki elsajátíthassa a jóga és pilates alapjait.
A befejező alkalomkor egy rövid tájékoztató/emlékeztető nyomtatott anyagot biztosítunk, melyben otthon is végezhető gyakorlatokat és életmód valamint étkezési tanácsokat gyűjtünk össze.
A foglalkozások létszáma 10-25 főig terjedhet, de megegyezés alapján kisebb vagy nagyobb létszámú csoportok jelentkezését is várjuk.
A cégek által megjelölt helyszínen, illetve a saját jógastúdiónkban (1114, Bartók B. út 80.) is lehetőség van igénybe venni a szolgáltatást.
Árainkat a létszámtól és az alkalmak számától függően alakítjuk ki, áraink tartalmazzák a következőket: gyakorlott oktató, jógaeszközök, tanfolyami emlékeztető anyag.
Választható foglalkozások: pilates, stresszoldó jóga, gerincjóga, segédeszközös jóga, páros jóga nemcsak pároknak, Body Art.
Bővebb információt a Stúdió elérhetőségein tudunk nyújtani.
Ingyenes bemutató Baba-mama jóga óra!
![]() |
Kezdő 3-as Tai Chi tanfolyam
Időpontok: február 22-től március 21-ig 5 alkalommal szerdai napokon 19:15-20:45-ig az AJNA teremben Oktató: Molnár Viktor |
| Bővebben... |
Kezdő stresszoldó hatha jóga tanfolyam |
| Bővebben... |
Hatha jóga alaptanfolyam eszközökkel
Időpontok: március 6-tól április 3-ig 5 alkalommal keddi napokon 19:15-20:45-ig az AJNA teremben Oktató: Papp Edina |
| Bővebben... |
Kezdő/Újrakezdő hatha jóga tanfolyam - a testi és szellemi fejlődés útján
Időpontok: március 9-től április 6-ig 5 alkalommal PÉNTEKI napokon 17:00-18:30-ig az AJNA teremben Oktató: Papp Edina |
| Bővebben... |
Hatha jóga alaptanfolyam eszközökkel
Időpontok: március 10-től április 7-ig 5 alkalommal SZOMBATI napokon 10:30-12:00-ig az AJNA teremben Oktató: Papp Edina |
| Bővebben... |
Meditációs, Önismereti tanfolyam - a belső harmónia megteremtéséért
Időpontok: március 13-tól május 1-ig 8 alkalommal keddi napokon 19:30-21:00-ig Oktató: Bakos Péter (Purusa-Sukta das) |
| Bővebben... |
Ajándékozz egészséget, egészségeset! Lepd meg szeretteidet, barátaidat jóga ajándékutalvánnyal, amely a vásárlástól számítva két hónapig felhasználható! ![]() Részletekről érdeklődj a Stúdióban! |