Adrienn Indiában - Újra Rishikeshben

Nyomtatás

Újra Rishikeshben-  a jóga egyik fővárosában

Ahogy korábbi bejegyzésemben említettem egy elég viszontagságos, majdnem fél napos taxitúrával megérkeztünk abba a városba, ahol tavaly nyáron 5 hétig tanultam egy jógaashramban. Szerencsére Rishikesh nem vesztett semmit szépségéből, olyan volt, mintha csak tegnap hagytam volna ott. A jóga városának szellemisége most is kézzelfoghatóan jelen volt, utunk ezen 6 napja a feltöltődés jegyében telt.

Egyszerű, mégis nagyszerű szálláshelyünk ablaka a Gangeszre, az azon átívelő gyaloghídra és Rishikesh legnagyobb hindu szentélyére nézett. Egész nap hallgathattuk, ahogy mantráznak a szerzetesek és csilingelnek a pici harangocskák. Minden reggel kisétáltunk  a "tengerpartra" ahogy én elneveztem a Gangesz csodásan szép fehér homokos partját. Csak ültünk sokszor néztük a folyó türkizzöldes vizét, vagy hallgattuk, amint az egyszerű emberek vagy a szerzetesek a folyóparton mantráznak és szent szövegeket énekelnek. Ebben a környezetben nincs szükség nagy erőfeszítésre, hogy meditálni vagy relaxálni tudjon az ember, minden egyszerűen csak megtörtént velünk. Sokat gyakoroltunk jógát, jó volt újra érezni azokat az energiákat, melyek múlt nyáron feléledtek bennem. Nehéz megfogalmazni, hogy miben más az amikor egy olyan helyen gyakorolhatok jógát, amit betölt az elmélyültség, a spiritualitás és az élet igenlése. Ez olyan, mint amikor belépsz arra a helyre, ahol jógát szoktál gyakorolni és jó érzések kötődnek hozzá, automatikusan előjönnek belőled ezek a pozitív gondolatok, élmények, nem kell semmit tenned érte csak megtörténik veled. Nekem ilyen hely Rishikesh és mióta egyszer voltam ott ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy újból visszatérjek.

A jógagyakorlás mellett azt hiszem a legnagyobb élményt a csodásan finom gyümölcsök és indiai ételek jelentették számunkra. Megkóstoltuk a frissen készült kenyérféléket és különböző zöldségekből készült mesésen fűszeres- izgalmas szaftos ételeket (pl. koftákat, paneer-okat stb). Ugyan még Rishikeshben nem volt mangó-szezon, de ezért kárpótoltak bennünket az érett papayák, banánok és kókuszdiók. Részt vettünk egy fél napos főzőcskézésben is, ahol egy helyi hölgy megtanított minket egy pár trükkre, amivel ugyanezeket az ételeket otthon is megcsinálhatjuk és bepillantást engedett ezalatt a családi életükbe.

Érdekes volt látni, hogy mennyire kevéssé igényes ez a viszonylag tehetősebb család is -ahol voltunk főzőcskézni- a lakókörnyezetére, például a fürdőszoba számunkra egészen egyszerűnek és koszosnak tűnt. Amire viszont nagyon nagy hangsúlyt fektetnek: hogy minden étkezésre friss, ha lehet akkor készült és nagyon egészséges ételeket fogyasszanak. Másik dolog, ami úgy tűnt elsődlegesen lényeges ennek az indiai családnak az a gyerekek oktatása, jó és erős iskolába küldése. Nem sajnálnak rá pénzt és energiát, sőt sokszor erejükön felül igyekeznek a környéken elérhető legjobb iskolába küldeni csemetéjüket. Ezzel persze szemben áll az, hogy Indiában még mindig sok helyen látni nehéz fizikai munkát végző gyerekeket, de úgy gondolom, hogy ez is változóban van és a kicsit tehetősebb családoknál nem nagyon fordul elő. Egyébként egész indiai utunk során ritkán találkoztunk sokgyerekes családokkal, inkább 2 gyerek volt átlagosnak mondható. Nekünk úgy tűnt, hogy az indiaiak egészen másképp tekintenek az oktatásra. Úgy éreztük, hogy ők még nagyon megbecsülik és kiemelkedő lehetőségnek tekintik a gyerekek oktatását, ezt tekintik az egyetlen lehetőségnek a felemelkedésre, hogy a gyerekeiknek könnyebb legyen majd az életük. Bennem nagy tiszteletet váltott ki ez a szemlélet, különösen Európából nézve, ahol sokszor kevéssé értékeljük a tanulási lehetőségeinket.

Rishikeshben megpihenve, feltöltődve vágtunk neki utunk már előzetesen is legnehezebbnek tűnő részének, amikor India északnyugati részéből átutaztunk (különböző járműveket használva) északkelet Indiába, Bengál tartományba. Rishikeshből eltaxiztunk a közeli Haridvarba, ahol vonatra szálltunk, amivel Új-Delhiig mentünk, ott megpihentünk egy éjszakára és reggel elrepültünk Bagdográba, ami Darjeelinghez a legközelebb eső nagyobb város. Innen egy 4 órás taxiút következett, amíg estére elértük a ködbe burkolózó 2000 méteren fekvő uticélunkat. Bagdográban nagyon nagy szegénység és lepusztultság fogadott, de már a viszonylag sík terepen is elkezdődtek a csodás üde zöld színű teaültetvények. Ahogy egyre feljebb kapaszkodtunk kanyargósnál kanyargósabb utakon a hegyekbe amíg a szem ellátott mindent teabokrok borítottak. Csak ámultunk, hogy hogyan képesek az indiaiak ilyen meredek hegyoldalakon elterülő földeket megművelni egyáltalán. Sem az utakat, sem Darjeelinget nem ajánlanám olyannak aki fél magasról lenézni, de a teaültetvények látványával nem lehetett betelni. Már említettem, hogy köd fogadott minket, pedig reménykedtünk abban, hogy megláthatjuk majd a Himalaya Kanchenjunga (ejtsd: káncsenzönga) nevű csúcsát innen. Sajnos ez az erős páraréteg tartósnak bizonyult, végigkísért minket, így minden magasabb hegy láthatatlan maradt, viszont egészen valószerűtlenné tette az egyébként is különleges tájat. Ilyen magasságban elképesztően dús trópusi a vegetáció (különösen Ladakh kopársága után volt ez szembeszökő), a ködben olyan érzésünk volt, mintha dús esőerdőkben sétálnánk. Még különlegesebbé teszi Darjeeling környékét, hogy itt már fenyőerdők is szegélyezik a trópusi burjánzó növényzetet és a helyiek rengeteg virágot nevelnek kertjeikben, házaiknál. A tibeti kultúra itt is harmonikusan él együtt az indiaival: színesre festett picike házacskák vannak sok-sok virággal, mellettük a környezetbe teljesen beilleszkedő kolostorok és sztúpák, girbe-gurba, egészen meredek és keskeny utcácskák. Ugyanakkor rengeteg a frissen kapható trópusi gyümölcs és zöldség, amiből nagyon finom ételek készülnek. A konyhákban ugyancsak megtalálhatók a számunkra már ismerős tibeti töltött tészták vagy momók, zöldséglevesek, de az indiai konyha is sok helyen elterjedt.

Azért itt sem sokkal tehetősebbek az emberek, mint a ladakhiak voltak, láthatóan bevételeik nagy részét a teatermesztés és a turizmus adja. Darjeelingben elzarándokoltunk híres hazánkfia: Kőrősi Csoma Sándor sírjához. Nem volt nehéz megtalálni, mivel a tibeti közösség nagy becsben tartja az első tibeti-angol szótár megalkotójának emlékét. A síremlék egy lenyűgöző hegyoldalon trópusi fákkal övezve található és folyamatosan nyílik rajta friss virág. Nem messze a sírtól van india egyik leghíresebb állatkertje, ahol többek között a nagyon ritkának számító magas hegyekben élő hóleopárd is látható volt.

Darjeelingből elindulva megkezdtük utunk utolsó nagy túráját Nepálba, a cél Pokhara városa volt. Nepáli élményeinkről következő bejegyzésemben olvashattok.

Dzsuléj!- ahogy a tibetiek köszönnek.

 

Tanfolyamok,aktualitások

Yin yoga tanfolyam 

Időpont:  április 23-tól május 28-ig keddi napokon 18:00-19:30-ig

Oktató: Lénárt Alexandra

Bővebben...